Mibe fektesd az idődet networkerként?
A network marketing vállalkozásodba rengetegféleképpen tudsz érdeklődőket gyűjteni. Valamennyire a legtöbb működik is. Ha viszont hosszú távon tervezel, akkor át kell gondolnod, hogy mi az, amivel a lehető legtöbb eredményt tudod elérni.
Folyamatosan keresem, hogy networkerként/vállalkozóként, mi az, amibe az idődet, pénzedet és az energiádat elsősorban érdemes fektetned, ebben a bejegyzésben erről lesz szó, úgyhogy maradj velem.
Természetesen itt is érdemes sikeres vállalkozóktól tanulnunk, hisz messzebb látunk, ha óriások vállára állunk. Nos, az óriások véleménye egybehangzik: fektess időt, pénzt és energiát a saját fejlődésedbe, abból fogsz a legtöbbet profitálni.
Warren Buffet így fogalmazott: “A legfontosabb befektetés, hogy fektess minél többet magadba.”
Amikor elkezdtem konzultációkon keresztül segíteni másoknak, azt gondoltam, hogy az embereknek egyedül a megfelelő információra van szükségük ahhoz, hogy sikert érjenek el.
Több száz óra konzultáció után egyre világosabbá válik számomra, hogy ez egyáltalán nem így van. Érdekes módon, ugyanaz az információ, másképp csapódik le az embereknél. Voltak olyan ügyfeleim, akikkel különösen gyorsan haladtunk, és azonnal alkalmazni kezdték az átbeszélteket, majd a tanultakat tovább is adták és elkezdett növekedni az üzletük.
Mi az, ami miatt ezek a személyek ilyen kiugró eredményt értek el?
Fel voltak készülve az információra. Folyamatosan időt és energiát fektettek magukba. Természetesnek vették a tanulást, nyitottak voltak az újdonságokra és tisztában voltak azzal, hogy dolgozniuk kell az üzletükön.
Ha viszont nincs megfelelően felkészülve az elméd az információra, akkor nem tudod annak hasznát venni. Ez olyan, mint amikor egy Nokia 3310-re próbálnál egy mai applikációt letölteni és futtatni rajta. Az applikáció nem fog rajta működni, amiből azt a következtetést lehetne levonni, hogy az alkalmazásban van a hiba, hiszen a 3310 eddig is szépen működött.


Természetesen a marketing, és a stratégia is kulcsfontosságú az eredményességed szempontjából. Viszont, mielőtt ezzel foglalkoznánk az alapokat vagyis a hozzáállásunkat, a gondolkodásunkat kell a helyére tennünk.
Ha az ok-okozatokat visszamodellezzük, akkor láthatjuk, hogy a cselekedeteid összessége okozza a sikert. A cselekedeteidet pedig a gondolataid határozzák meg. Vagyis a sikered a gondolataidtól függ.
Tehát nincs más dolgunk, mint lemásolni a nagyon sikeres emberek gondolkodásmódját és megérteni, hogy hogyan fektetnek saját magukba hogyan fejlesztik magukat ésmi alapján hozzák meg folyamatosan azokat a jobb döntéseket, amik hozzásegítik őket a sikerhez.
Személy szerint teljesen egyetértek, hogy a siker nem a tehetségtől, a szerencsétől függ és nem történik csak úgy meg egyik napról a másikra, mint egy csoda. Ez a network marketingre is úgy gondolom, hogy ugyanígy igaz. Az eredményesség nem egy-egy trükkön, megfogalmazáson vagy poszton fog múlni, hanem azon a rengeteg apró döntésen, amit minden egyes nap meghozol.


Meghozod-e mindennap azt a döntést, hogy tévézés helyett olvasol?
Meghozod-e azt a döntést, hogy munka után foglalkozol a vállalkozásoddal?
Meghozod-e azt a döntést, hogy edzel és beleteszed a maximumot?
Meghozod-e azt a döntést, hogy odafigyelsz arra, hogy mit eszel?
Meghozod-e azt a döntést, hogy mások helyett saját magaddal foglalkozol?
Több segítségre van szükséged?
Foglalj időpontot Ingyenes Konzultációra velem, hogy megtaláljuk a számodra megfelelő stratégiát az üzletedhez! Foglalok…
Csatlakozz a Facebook Közösségünkhöz, ahol több, mint 1700 hasonló gondolkodású online networkerrel találkozhatsz és felteheted a kérdéseid. Csatlakozom…